Ágymesterek blogja

Ágymesterek blogja

Hogyan vegyünk gyerekágyat? I.

2014. október 27. - Fanyűvő

bonita fehér műhely.png

A következő két írásunkban szeretnénk segíteni azoknak, akik gyerekágy vásárlásán gondolkodnak, de néhány kérdésben bizonytalanok.

Először is nézzünk körül a szobában!

Mekkora helyünk van, hol van az ablak, a fűtőtest, mennyire mozgathatók a már meglévő bútorok? Sokan nem szeretik az ágyat az ablak közelébe tenni, a fűtőtest, vagy kályha közelsége szintén nem szerencsés, hiszen a jó alváshoz nem kell nagy meleg. Ha megoldható szintén érdemes kerülni a hidegebb falak (északi fal, lakás szélső fala) mellé való elhelyezést is.

Tovább

Letisztult vonalak juharfából

DSCN0872_1.jpg

"Legyen nagyon egyszerű,minimalista,de nem sarkos,szépen kidolgozott. Lehetőleg ne fenyőfából. Se túl pici,se túl nagy!" Ezt a vásárlói igényt próbáltuk most megvalósítani. Egyenlőre 80x180cm-es matracméretben,juharfából,

utólag nyom nélkül eltávolítható leesésgátlókkal,beépített pormentes fiókokkal. A képen látható új széria típus ára a felsorolt kiegészítőkkel együtt de matrac nélkül 150.000 Ft.

Az Ágymesterek felhívása I.

Kritikai visszacsatolás webes kommunikációban gyakorlattal vagy csak jó érzékkel rendelkező követőink számára

gyerekagyakhuu.jpgTavaly új honlapokat készítettünk. Ezeken minden információ kint van, ami a vásárlóinknak fontos. De nem tökéletesen olyan logika mentén, ahogy a vevőink gondolkodnak. Ezen szeretnénk javítani a ti visszajelzéseitek alapján. Az erre kiválasztott oldalunk a gyerekagyak.hu

Amit várunk

Word dokumentumokban kifejtett kritika a következő területek kapcsán:

  1. A gyerekagyak.hu jelenleg. Miben jó, miben rossz.
  2. Mi az az információ, ami hiányzik?
  3. A te logikád szerint a termékekhez kapcsolódó neked fontos információknak hol lenne a helye?

 

Ahova küldheted észrevételeidet:

info@agymester.hu

Amit mi adunk:

Minden valóban hasznos és figyelmes ötletet személyre szólóan díjazunk. Postán vagy személyesen. Ezért postai címet, telefonszámot írjatok a doksi aljára.

Határidő:

2o13. április 4.

Nagyon szépen köszönjük, előre is!

Czotter András ügyvezető és az Ágymesterek

Gyál, 2o13. március 28.

Milyen egy jó gyerekágy? IV. Megfelelő biztonság

leesg5.JPGAz egyik legfontosabb szempont gyerekágyak tervezésekor, hogy azok biztonságosak legyenek. Mi úgy tapasztaljuk, hogy a következő területek kapcsán merül fel a szülőkben egy-egy gyerekágy biztonságossága:

Félelem az ágyról való lepottyanásról.

Jogos. Ennek érdekében már a sorozatgyártásban készülő leesésgátlóink is jó magasok, egy átlagos matrac esetén minimum 12-2o cm-rel a matrac vonalat felett található a felső pontjuk. Ha ezt sem találod elegendőnek, örömmel egyedi magasságú leesésgátlót készítünk számotokra! További részletek a leesésgátlókról! érdemes tovább olvasnod!

Tovább

Milyen egy jó gyerekágy? III. A gyerekágyak formáiról

blogpost3.jpgMiután sikerült eldöntetünk a gyerekágy vagy gyerekágyak ideális méretét, azután az ágykeretek formavilágával, stílusjegyeivel érdemes foglalkoznunk. Kiindulópont a saját ízlésünk, formai elképzeléseink, de befolyásolhatja a gyerekszoba stílusát a házunk, lakásunk lakberendezési  stílusvilága is. Egy nagyon modern belsővel rendelkező lakásba egészen bizonyosan nem illik egy rusztikus, country vonalvezetésű gyerekágy, sokkal inkább egy letisztult, modern formavilág. Azaz kintről haladjunk befelé, a lakásból a gyerekszoba felé.

Ha már bebútorozott gyerekszobába választunk gyerekágyat, akkor jó döntés, ha a meglévő gyerekbútor formavilágához igazodik a gyerekágy is: egyszerűhöz egyszerűt, coutryhoz country, romantikushoz, romantikusat! Aki nálunk készítteti el a gyerekágyát, számíthat arra, hogy ezen a téren is partnerei leszünk. Elkészülhet egy külföldi honlapon talált meseszép gyerekágy is? Olvass tovább és kiderül!

Tovább

Milyen egy jó gyerekágy? II. Az ideális gyerekágy méretekről

matracmeretek.jpgA két éves kor után ideális gyerekágy matracméretek 8ox16o-cent körül indulnak és az esetek nagy többségében 9ox2oo-ig tartanak. Természetesen készülhetnek (leginkább egyedi méretben) kisebb méretek, és a 9ox2oo-nál nagyobbak is. Mert ha az apuka két méter magas, akkor várhatóan a most még kicsi fia sem fog megállni 18o cm-nél! izgalmas részletkérdések, olvass tovább!

A lényeg, hogy gondoljuk végig: a gyerekkor végéig (2oocm) vagy egy átmeneti időszakig (16o vagy 18o cm) szeretnénk, tudunk ágyat venni a gyerkőcnek. Mi minden méretet elkészítünk. Nem egyszer készült már 8-1o éves gyerkőcnek 12ox2oo-as matracméretű ágykeret is, a fiatal felnőtt korra gondolva. Kislányok számára különösen jó méret a 8ox18o-as matracméretű ágykeret, mert ennek a méretnek az arányai szépek, lányosak. De mekkora ágyat vegyünk a nagyon forgolódva alvó gyerekünknek?

Tovább

Milyen egy jó gyerekágy? I. Az ágyváltás ideje

Mikor ideális a rácsos ágyból átköltöztetni a gyerkőcöt egy nagyobb ágyba?

blogpost2_2.jpgTapasztalataink szerint két éves kor körül érkezik el ennek az ideje. A leggyakrabban az érkező kistesó okozza a továbblépési kényszert. Persze az is normális, ha a kiságyát kinövő gyerkőc mindenféle kényszer nélkül kap egy nagyobb ágyat, amiben végre elfér. Akár keresztben is. 

A lényeg, hogy jó, ha van elképzelésünk a gyerekszobával és a gyerekággyal vagy ágyakkal kapcsolatban.

A szülőkre váró első eldöntendő kérdések ágyváltás során a következők. Az egész gyerekkorban használható ágykeretben és matracban gondolkodunk vagy egy átmeneti méretben? Előbbi jellemzően a 8ox16o-as matracméret, utóbbi általában a 9ox2oo-as vagy ezt közelítő méretek. A 8ox16o-as átmeneti méret előnye, hogy amíg egy ekkora méret elég (ez általában 8-9 éves kor), addig a gyerekágy nem foglal olyan nagy helyet, igazán kedvesen néz ki, a gyerek sem tűnik el az ágyban és a matrac sincs olyan magasan a földtől. Hátránya, hogy a gyerekkor második felében újra kell cserélni.

Tovább

Gyerekágyat keresel? Húsz hasznos cikkel segítünk, hogy találd meg a számodra ideálisat!

Az Ágymesterek tíz évének tapasztalat húsz postban

blogpost1kicsi.jpgNapi legalább két alvás, beágyazás, matracon ugrálás, ágy alá elpakolás. A gyerekágy fontos színtere a gyerekek életének.  A rácsos ágyat pillanatok alatt kinövik, vagy érkezik a kis tesó, ezért tovább kell lépni eggyel nagyobb ágyba. De milyen legyen a gyerek életében az első igazi ágya? Lehet-e szerethető, de a szülők számára mégis praktikus egy gyerekágy? Milyen fából legyen? Hogy válasszam ki a színét? Mikor biztonságos egy leesésgátló, egy létra? Milyen egy jól működő és pormentes ágyneműtartó? A vendégágy lehet-e egyúttal ágyneműtartós is?

Tovább

Fehér álmok - festett fehér ágyak az Ágymestertől

Végre nálunk is hódít a festett fa bútor. Mármint nálunk, az Ágymester Manufaktúránál! :)

A fenyőbútor boltok vagy ágyspecialisták szaküzleteiben még csak a legmerészebb üzletvezetők gondolkodnak azon, hogy lassan ki kellene állítani végre egy fehér ágykeretet, mert "már tavaly is keresgették." Igen keresgették, mi pedig legyártogattuk és kiszállítottuk őket, lassan több, mint száz darabot.

A festett bútorok gyártásához "pokolra kell menni", az egyszer biztos. Évekre van szükség , mire kiforr a felületkezelés. A lényeg, hogy most már megy.

Még fontosabb, hogy a hagyományos "fedett fehér" megbízások mellé már nagyon várjuk az antikolt, patinázott, koptatott stb. fehér felületek megrendeléseit is!

Bonita ágya - ágyneműtartós gyerekágyak

Amikor nagyapám a hetvenes évek legvégén az első adandó másodpercben lelécelt a Kőbányai Faipari Vállalattól, és "maszek" lett, talán arra gondolt, hogy egy nap mi fogjuk készíteni a legszebb és legpraktikusabb gyerekágyakat a Kárpátok bércein belül.

Praktikus, könnyen csúszó fiókok, nagyon szép forma, gömbölyített élek és sarkok, leesésgátlók, sötét bükk viaszos pác. Egyedi ifjúsági ágyak az Ágymestertől 2010-ben.

Ágymester megoldások III. - ágyneműtartós plusz fiókos

Az "ágyneműtartós ágykeret" alatt a gyakorlat és a vevők igénye olyan ágykeretet ért, amely esetében az ágynemű és egyéb használati tárgyak elpakolása szinte pormentesen történet az ágyba.

Klasszikus verziója a zárt oldalfalú, földig érő, alul-körben zárt verzió. Ennek matractartó rácsa a lábvégtől emelhető gázrugók segítségével. A nálunk készülő típusok kapacitása óriási, mert figyelünk arra, hogy az ágyrácsot kicsit megemeljük. Elég 6-8 centi, és azok a dobozok, amelyek a boltban kapható - egyébként sokszor kiváló - típusok esetén nem férnek be az ágyneműtartóba, nos azok náluk elférnek. Klasszikus példa a dobozok mellett a kb 40 cm magas síbakancs, boardos csizma, hangszeres láda és antik írógép dobozban.

Tovább

Vitézkedjünk!

A Vitéz fantázianevű ágykeretünk kiváló bizonyítéka annak, hogy pácolás segítségével egy klasszikus formából milyen sok hangulat produkálható.

A képen látható IKEA antik páccal inkább fiús az ágy, bükk pácokkal vagy festett fehér felületben lányos. Pár hónapja szigetközi vadászházba rendeltek belölük - sötét dió pácolással. Ideális választás volt.

 

Fehér gyerekágyak - Bátor gyerekágy

Ha létezik szép felület, akkor a fehérre festett fa az. Az általunk leggyakrabban használt úgynevezett "fedett" felület esetén is látható még a fa erezete. A kész bútor hatásának leírására  a "jó értelemben vett arisztokratikus" jut most eszembe. A fehér gyerekágyból "hercegkisasszonyos" lesz, a fehérre festett felnőtt ágyból pedig igazi angol polgári bútor. Ami ma már arisztokratikusnak hat. :) Sikerült jól belebonyolódnom a a történelmi metaforákba, pedig csak azt szerettem volna leírni, hogy igazán érdemes festett fehér ágyat készíttetni, mert ... szép!

A klasszikus "fedett fehér" mellett még számos árnyalat létezik a "fehér kategóriában" : a fehér különböző tört árnyalatai, koptatott fehér, patinázott fehér stb. Ezeknek az elkészítésére is nyitottak vagyunk.

Klasszikus háromfiókos gyerekágy

Íme az első fiókos gyerekágyunk. Ha jól emlékszem 2005-ben készítettük. Lényege, hogy a hagyományos "alágurítós" ágyneműtartókoz képest  fémsíneken guruló, szinte alig porosodó ágyneműtartókkal bír. Szívecskék, IKEA pác. Azóta több száz hasonló készült, leginkább 90x200-as, 80x190-es, 80x180-as méretekben.

Ezek az ágyak végigszolgálják a gyerekkort, majd újra elkerülnek, amikor újra gyerek kerül a házba.

 

Tölgyfa ágykeretek az Ágymestertől

Számos ágy formát megrajzoltam és elkészítettünk az elmúlt években. Ezek közül a képen látható a leginkább ideális azok számára, akik szolíd vonalvezetésű, ám mégsem unalmas ágyat keresnek. Természetesen ágyneműtartós, zárt oldalú kivitelben, 4cm erős tölgyfából, nem lakkozott, hanem olajozott felülettel. A képen szereplő darab 180x220-as (!) matracmérettel készült.

Gyerekmatracok az Ágymestertől

Nem csak a fa ágyak, hanem a matracok területén is olyan egyedi kínálatot hoztunk létre az elmúlt években, amely más gyártóknál vagy kereskedőknél nem elérhető.

A legjobban ez a 2-14 év közötti gyerekek ideális alváskörülményeire vonatkozik, egészen konkrétan gyerekmatracokra. Ezeket most egy felületre összegyűjtöttük. Kilenc különböző összetételű gyerekmatrac, lepedőkkel, matracvédőkkel most a www.gyerekmatracok.hu oldalon elérető!

Ágymester megoldások II. - helyszíni szerelés

Majdnem minden ágyunkat szállítva, szerelve adjuk át vásárlóinknak. Így tökéletes a történet; a mi vásárlóinknak leetőleg semmit se kelljen csinálnia, bízza csak ránk a munkát a tervezéstől a beállításig.

Hiába dühöng a "lapraszerelt láz" bútort összeszerelni nem olyan egyszerű. Az ágyak esetében különösen érzékeny kérdés a padló lejtése. A nálunk még tökéletesen futó beépített fiókok a megrendelő helyszínen már akadhatnak a talaj egyentlensége miatt. Ekkor nem segít az imbusz kulcs. Érdemes ránk bízni a szerelést, már megint a vevőinknek van igaza! :)

Meghalt Leskvik, éljen a Rusztik! I.

Évek óta nem jártam az IKEA-ban, ezért saját szememmel nem láttam, de állítólag a méltán népszerű pácolt fenyő rusztikus bútorkollekciót, a Leskviket nem árulják már. A vevők legalábbis ezt mondják.

A leskvik pác színét már évekkel ezelőtt kikevertük, mert nagyon sokszor nálunk veszik meg a gyerekszoba ágyát az "ikea-ás" szekrények, komódok mellé.

Egyre több a megrendelésünk felnőtt ágyakra, ezért a hír igaz lehet. A "Rusztik" ágykeretünk formája a "legikeásabb", ezt ajánljuk azoknak , akik a Leskvik fomáihoz hasonló vonalakat keresnek. A Rusztik ráadásul ágyneműtartós verzióban is rendelethető, akár egyedi, személyes szempontokra is hangolva.

Ágymester részletek

Az ágykeretek kapcsán a lényeg sokszor a részletekben rejlik. A gyerekágyak például igen praktikusak, ha ágyneműtartó is készül az ágyhoz. Még jobb, ha ez az ágyneműtartó beépített, fióksíneken guruló kivitel, nem csak "alágurítós", amely könnyen porolódik.

A legtöbb gyerekágyunk így zárt, beépített ágyneműtartós rendszert kap. Az ágy elkészülm szép és praktikus. Kiszállítjuk, összeszereljük, minden csodás, a kis lurkó elégedett mosollyal felcsücsül az ágy szélére és.. És a lábát lógatva a cipője sarkával elkezdi ütemesen rugdosni a drága ágy ágyneműtartójának frontját. Gyakran nem is rosszaságból, inkább alapfokú izgágasága, mozgásvágya miatt.

A megoldás az, hogy az ágyneműtartós rendszer fiókjait beljebb építjük. Csak annyival, hogy ne lehessen kárt tenni a fiókok elejében. Ez a megoldás azért is praktikus, mert könnyebb és kényelmesebb lesz "odalépni" az ágyhoz.

Ágyneműtartós ágyakról

Négy éve készítettük az első ágyneműtartós ágyunkat. Ezek az ágyak zárt oldalfalakkal rendelkeznek, úgy kell őket elképzelni, mint egy hátára döntött szekrény. Éppen ezért egy ágy és egy szekrény praktikusságával rendelkeznek. aludni és pakolni is lehet beléjük.
Azóta többszáz darabot készítettünk, általában egyedi megrendelésre. Az évek alatt nagyon sok tapasztalatunk halmozódott fel az ágyneműtartós ágyak területén. Néha például 6-8 centin múlik az, hogy használati tárgyaink eltűnjenek az ágyban. A boltokban kapatható ágyneműtartós ágyak ugyanis gyakran nem elég mélyek, egész egyszerűen nincs bennük elég hely. A vásárlók ilyenkor hozzánk jönnek és akár felár nélkül készítenek magasabb ágyneműtartós ágyat. A képen látható "készlet" egy ilyen egyedi magasságú, de csak 140x200-as (!) ágyból származik. Ezért vagyunk mi az Ágymesterek.

Berci fotelágy

Vevőinknek nem csak hagyományos ágykeretek jelenthetik a megoldást a problémáikra az alvás/fekvés/ágynemű elrakása területén. A keresletre, igényekre fogékonyak vagyunk: Így született meg a "Berci" fotelágy. Formája jól eltalált "kamaszos" lett, stílusjegye az erős kötélből készült fiókhúzó. Ágyneműtartója praktikus, 80cm mély, 30 (!) cm magas. Kiúzása után lehet ráhajtani az ágyrácsot, majd erre ráhajtani a szivacsot. Nem csak natur lakkozva, hanem pácolva is rendelheted, így színében a gyerekszobához alkalmazkodva is elkészíttetheted velünk.

süti beállítások módosítása